Aktuális események

Nincs esemény

Eseménynaptár

november 2022
H K SZ CS P SZ V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Bejelentkezés



Szavazás

Honlap megítélése
 

Ki olvas minket?

Oldalainkat 14 vendég böngészi


Designed by:

Tisztes helytállás meghatározó játékosunk korai kiválása után PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tóth Kecskés László   
2017. november 19. vasárnap, 13:10

Az utolsó három fordulóban a csoport három éllovasával kerültünk össze a sorsolás szeszélye folytán. Az első nagy megmérettetés a tavalyi bajnoki ezüstérmes, ALFA SC Kispest ellen volt (8-6-re kaptak ki az OSC-től a Final Four-ban). Az idén is dobogóesélyes gárda eddig hozta a kötelezőt 5 mérkőzésből 5 győzelmet (Oázis 9-7, UVSE 10-9, KEAC 8-5, OSC Kft 13-10, HETE 12-2) arattak a csoportküzdelmek során. Utolsó emlékünk az Alfával kapcsolatban a tavalyi csoportkör szeptember végi, hétközi mérkőzése a Pesterzsébeti uszodában. Akkor 10-3-ra kaptunk ki, úgy hogy nagypályán játszottunk 8 fővel. Abból a csapatunkból mára csak 5-n maradtak a jelenlegi keretünkben, a játékos-edzőnket, Plesztovits Pistit is beleértve. Az kispesti alakulat ebben a szezonban is két vasat tart a tűzben. Az előző évadban sikerült bennmaradniuk az OB I/B-ben, így a 2017/2018-as idényben is itt indultak, a Budapest Bajnokság mellett. Szabó Gábor vezetőedző taktikát váltott, az elmúlt évben a bő keretét próbálta ketté osztani az OB I/B-ben játszókra és a Budapest Bajnokságban szereplőkre, most viszont mondhatni a teljes 21 fős keret játszik mindkét bajnokságban. Pontosabban eddig 18-an játszottak mindkét helyen és csak 1 fő volt eddig, aki csak a Budapest Bajnokságban, illetve ketten akik csak az OB I/B-ben lettek bevetve. Kíváncsian vártuk, hogy ellenünk milyen formában és hangulatban szállnak vízbe, mivel előző nap szombaton OB I/B-s bajnoki találkozójuk volt a Debrecen ellen, ahol 15-9-re kikaptak és így 1 döntetlennel és 6 vereséggel a „B” csoport utolsó, 10. helyén állnak a másodosztályban. Ellenfelünk vezetősége a játékosok felét kicserélte a nyáron. A távozók: Bernula Gergő – Ceglédi VSE OB I/B-s csapatához, Gergely István – OSC OB I/B és Budapest Bajnokság, Molnár Balázs Csaba Honvéd KPS OB II., Bodó Bendegúz – Velence SL, Sipos Flórián Tatabánya ifi, továbbá Czmarkó Gergő, Kalmár Gábor, Urgyán Dávid, Mezei Szilárd, Tóth-Korsós Balázs maradt csapat nélkül. Az érkezők: zömében fiatal ’95-’96-’98-ban született játékosokat igazoltak, pl. Seres Jánost és Nagy Dávidot (ő az egyik, aki csak az OB I/B-ben játszik) az ASI-tól, Gurovits Nándort a Bánkitól, Sipos Dávidot a Kanizsától, Fejes Benedeket Egerből, Pocsai Ákost az Octopustól (ő az, aki csak a Budapest Bajnokságban játszik). Három idősebb játékost is igazoltak. A ’92-s születésű Angyal Donátot a Sportligetből, a 31 éves, rutinos Necz Ádámot az YBL-től és talán a legnagyobb fogásuk a 42 éves Regős Áron volt, aki tavaly még az élvonalban, a Tatabánya színeiben játszott. Áron ott volt az idei, Budapesti Masters VB +40-es korosztályában 4. helyen végzett Oázis gárdájában, valamint játszik a Budapest Bajnokságban is, de nem az Alfánál, hanem az Octopus színeiben. Nálunk hiányzott a csapatból Szemere Dani, Országh Misi, Pacsirszky Gábor és Veszprémi Soma, viszont felgyógyult múlt heti betegségéből Egressy András, így tizenketten próbáltuk felvenni a versenyt a kispestiekkel.

 

 

Az első ráúszásnál Szirányi Bencét meglepetésünkre megelőzte Sipos Dávid. A megszerzett labdával jöhettek a vendégek. Csordás Sebastian kezdte tesztelni Tóth Kecskés Lacit (TKL), a középről érkező, jobb sarok felé tartó játékszert kellett kapusunknak kitenyerelnie. Fordulás után Bánfai Balázs ment be centerezni, majd 1-2 tempót tett rosszkéz oldal felé, pontatlan passzt kapott, így csak annyi ereje marad, hogy megpróbálja a rövid saroknál álló kapus, Veres Norbert felett átejteni a labdát. Az Alfa hálóőre még a pályán kívülre tudta ütni a labdát. Sarokdobás után Sipos Dávid besegített a center elé. A labdaszerzésből gyorsan 5-4-es lefordulás lett, Csordás Sebastian a kapunk előtt 3 méteren kapta üresen a labdát és nem hibázott (0-1). Rosszkéz szélen Szilágyi Balázs eresztett meg egy lövést, de Veres kapus hárította rövid sarkos próbálkozást. A mi kapunknál is egy balkezes játékos volt a befejező ember. Krausz Ádám pattintott fölé rosszkéz hátulról. Az ellentámadásunknál Demjén Ottó kapás szélen kapura akart törni, megforgatta az előtte álló Körösi Gergelyt, aki megfogta. A kiállítást nem tudtuk gólra váltani, mert Ottó hosszú sarokba tartó lövését az Alfa kapusa szögletre ütötte. A sarokdobás után viszont összejött az egyenlítés. Rosszkéz oldalról végeztük el a szögletet, Bánfai Balázs a rövid kapufától egy kicsit hátrább lépett és a Szilágyi Balázstól kapott passzt azonnal kapura küldte (1-1). Csordás Sebastian szerette volna visszaszerezni az előnyt, de a kapás hátulról jövő lövése a rövid felső saroknál lévő kapufáról kifelé pattant. Mi támadhattunk. Csordás Sebastian, Szirányi Bence fején átmászva labdát szerzett. Ezt Bence szóvá tette, erre Bene Péter játékvezető azonnal cserével végleg kiállította reklamálás miatt. Meghatározó játékosunk korai kiválása nem sok jót vetített előre. Az emberhátrányban kapás szélen Sipos Dávid kapta meg a labdát az első próbálkozását TKL két kézzel védte a rövid saroknál (ez valahogy hiányzott a digitális jegyzőkönyvből, de hála az Alfától kapott videó felvételnek ez rögzítésre került). A kipattanó labda visszakerült a kékek heteséhez és az ismétlésnél már nem hibázott (1-2). Sajnos a középkezdés utáni események is hiányoznak a jegyzőkönyvből. Zsebők Viktor agresszíven letámadott és labdát szerzett, kapura úszott két védővel a nyakán, TKL-nek még sikerült megfognia az elhúzott lövését. A jegyzőkönyv ott folytatódott, hogy az Alfa labdát szerzett (nem Csordás Sebastian, ahogy a digititkár írta, hanem Sipos Dávid). Siposról húzódtunk be középről, aki 2 lóba után Kelemen Peti blokkja mellett talált be a hosszú felső sarokba (1-3). Továbbra is kemény, szoros emberfogást mutatott be a vendégcsapat Csordás Sebastian ezúttal félpálya környékén Kelemen Petitől vette el a labdát, azonnal indította a megúszó Körösi Gergelyt, aki kapás szélről lőtt a rövidbe (1-4). Szóráth Sziszi már csak késve tudta utolérni. Fél perc alatt két elkerülhető gólt kaptunk! Rosszkéz szélen ekkor Fridrich Gábor kapott lehetőséget. Védője már hat méteren kívülre tolta, de ennek ellenére lövést eresztett meg a rövid sarok felé. A labda a kapufa alsó részéről az pályán kívülre vágódott. Rompos Gilbert Márk is észre vétette magát, rosszkéz hátulról jövő lövését a centeren védekező Nenádov Miki feje és keze együttesen állította meg. A mi támadásunk sem volt eredményesebb, Demjén Ottó középről, 6-7 méterről laposan a kiemelkedő kapus hasába lőtt. Csordás Sebastian vállalkozott újra, kapás szélről ismét a rövid kapufát találta el. A jegyzőkönyv szerint itt egy Fridrich Gábor labdaszerzés történt, ezzel szemben kapus kidobás következett. TKL az ellenfél kapujánál lévő Bánfai Balázsnak adta fel a labdát. Balázs úgy látszik, szereti a kihívásos helyzeteket. Egy az egyben állt védőjével szemben, kissé kiszorítva a medence széle felé rosszkéz oldalon. Onnan vállalt be egy pattintott lövést a rövid sarokra. A labda a felsőkapufa és a kiemelkedő kapus kezei között éppen csak befért a hálóba (2-4). Már középkezdésre sem maradt idő, mert megszólalt a duda.

A második negyedben Dolnay Botond és Fridrich Gábor úszott labdára, a győztes az előbbi lett. A szünetben Gábor András is vízbe szállt és rögtön egy lövéssel próbálkozott. Kapás hátulról a hosszú kapufa alját találta el. A labda a gólvonal előtt gurult végig. Ellentámadásunk során Kelemen Peti ment be centerezni, jól dolgozott, Kiss Balázst állították ki róla. Gyorsan megjárattuk a labdát és kapás szélről Demjén Dani betalált a rövid sarokba (3-4). Gábor András megismételte előző lövését, újra kapás hátulról lőtt és megint a hosszú kapufa alsó részét találta meg. A következő támadásunk alatt nem sikerült helyzetet kialakítani. A lejáró támadóidő után öt a négyben lefordultak a vendégek és Kiss Balázs most jóvátette előző hibáját. Kapás hátulról, kb. 5 méterről lőtt a kapu jobb oldalába (3-5). Kiss Balázs a góljáért megkapta a méltó „büntetését”. Ezúttal Egressy András (és nem a jegyzőkönyvben helytelenül szereplő Kelemen Peti) vitte be centerbe védekezni. Kissnek most sem sikerült megoldania a feladatot, másfél percen belül másodszor küldték ki rövid pihenőre. Időt kértünk. Az emberelőnyt ezúttal is gyorsan és eredményesen fejeztük be. Szilágyi Balázs rosszkéz szélről a hosszú kapufától hátra lépő Nenádov Mikihez passzolt, aki középről bedobta a negyedik gólunkat (4-5). Sajnos eddig tudtuk magunkat tartani, mert ellenfelünk innentől kezdve szépen kihasználta a hibáinkat, az adandó lehetőségeket. Gábor András maradt kapás oldalon, de valamiért róla húzódtunk be. A kékek hatosa kettőt lóbált, majd az előző két lövésétől eltérően a másik sarokba próbálkozott, a rövid sarokba fellőtt labda utat talált a kapunkba (4-6). Középkezdés után folytatódott a kemény letámadás, már félpályánál rámentek játékosainkra a kispestiek. Krüzselyi Dániel szépen elnyomta Nenádov Mikit, megszerezte a labdát, majd felúszott a kapunkig, kifordult és TKL kezei között belőtte a gólt (4-7). Húsz másodperc alatt kaptunk két gólt, kár érte! A válaszunk elég vérszegényre sikeredett. Bánfai Balázs középről egy félmagas kapu közepébe tartó löketet eresztett meg, amit Veres kapus könnyedén húzott le két kézzel. Lefordultak a vendégek, kapás szélről a középen betörő Zsebők Viktor kapott pontos passzt, 2 méterre volt a kapunktól és a kiemelkedő TKL-be lőtte a labdát. Az ellenfél kapuja előtt tanyázó Kelemen Peti azonnal megkapta a labdát, majd kapás szélről Gábor Andráson keresztül akart gólt szerezni, oldalháló lett belőle. Jöhettek a kékek. Krüzselyi Dániel középről, 5 méterről tüzelt, pont TKL hasába. Aztán megint a kék tizes, egy saját kapu előtti labdabegyűjtéssel jelentkezett. A következő akció érdekes módon TKL labdaszerzéseként szerepel a digitális jegyzőkönyvben. Történt ugyanis, hogy TKL egy kicsit hezitált, hogy a rosszkéz oldalra kiadott hosszú kapus kidobásra kimerészkedjen-e, végül kijött a kapujából, de ez a kis megtorpanás elég volt Kiss Balázsnak ahhoz, hogy megkaparintsa a labdát, majd megpróbálja TKL felett átejteni a kapuba. Ez nem sikerült neki, mert kapusunk két kézzel hárított. Gyorsan pörgött a támadóidőnk ezért Szóráth Sziszi majdnem a félpályáról két lóba után megeresztett egy lövést, ami a kapu felett hagyta el a játékteret. Az Alfa felállt támadásánál megint Gábor András került kapás hátra, és 7 méterről néhány lóba kíséretében újfent a rövid felsőbe bombázott (4-8). Demjén Dani, centerben elkövetett támadó szabálytalansága után megint támadhattak a kékek. Ezt a fél percet nem sikerült gól nélkül megúsznunk, 1 másodpercen múlott a dolog. Rosszkéz szélről Zsebők Viktor felkanyarodott a kapunk közepe felé, mi nem támadtunk meg, így zavartalanul kilőhette a hosszú sarkot (4-9). Egy támadásnyi idő maradt a negyedből. Bánfai Balázs került centerbe. Középről ellépett a kapás oldal felé, pontos passzt kapott, majd tüzelt. Sajnos Veres Norbert odaért a sarokra és hárított.

A harmadik negyedben Demjén Ottó ment tőlünk labdára és sikerült megszereznie a játékszert Körösi Gergellyel szemben. Ottó azzal a lendülettel tovább is úszott és beállt centerezni. Sikerült elszakadnia védőjétől, de ezt a mozdulatot a bírók abstósznak látták és kontrát ítéltek ellene. A mi kapunk előtt Körösi Gergely centerezett nyakában Szóráth Sziszivel. Védőnk sajnos nem tudta szabályosan szerelni a kékek középcsatárát, így megkapta a személyi hibáját. A kedves digititkár eltévesztette a színeket a jegyzőkönyvben, mert emberhátrányban Demjén Danit jegyezte fel, mint lövő játékost (érdekes is lett volna, ha Dani a saját kapuját veszi célba). Ezzel szemben a kékek hetese Sipos Dávid lőtt kapás oldalról, amit TKL szögletre tornázott. Ez emberelőnyt ennek ellenére sikerült gólra váltania a vendégeknek, mert rosszkéz oldalon szépen levitték a labdát a kötélig, majd egy gyors keresztpassz érkezett a kapás szélre Gurovits Nándorhoz, akinek már nem volt nehéz az üresen tátongó rövid oldalra bevágni a labdát (4-10). Megint egy másodpercen múlott az emberhátrány kivédekezése. Rompos Gilbert Márk center elé besegítésével újra a kispestieknél volt a támadás joga. Angyal Donát jött föl a rosszkéz oldalon és hátulról célba vette a hosszú sarkot, TKL az alapvonali kötélen túlra ütötte a labdát. Körösi Gergely kapta a passzt a sarokdobást követően, a kapura húzásába Egressy András (és nem Szilágyi Balázs, ahogy tévesen a jegyzőkönyvben írták) még bele tudott piszkálni, így mi támadhattunk. Demjén Ottó próbált meg kapás szélen megúszni, de Rompos Gilbert Márk megfogta, jogos volt a kiállítás. Nekünk is sikerült kihasználni az emberelőnyt, Szilágyi Balázs rosszkéz szélről vágta a hosszú sarokba a labdát (5-10). Ezután a fiatal Gurovits Nándor nem igazán pozitív megmozdulásai következtek, amivel kicsit felbosszantotta Szabó Gábor edzőt. Szabadon érkezett középre, a kapunkkal szembe, majd a kapu bal sarka mellé bombázott. Aztán Kelemen Peti vitte be őt centerbe védekezni. A kékek hármasa nem bírt Petivel, szabálytalan megmozdulása egy hibapontot eredményezett a számára. Ezt a kiállítást is gólra tudtuk váltani. Megint Szilágyi Balázst hoztuk helyzetbe rosszkéz szélen. A mi hármasunk ezúttal a rövid sarkot választotta, jól döntött (6-10). A két sorozatban lőtt gólunkra ellenfelünk négy másikkal válaszolt a következő percekben. A középkezdés utáni vendégtámadást Körösi Gergely kontrájának köszönhetően mindenféle következmények nélkül átvészeltük, sőt felúszás közben Pocsai Ákos megfogta Demjén Danit, amiért kiállították. Időt kértünk abban reménykedve, hogy folytatni tudjuk a felzárkózást. A terv nem vált be, mert Dani kapás oldali lövését fogta Veres kapus a rövid saroknál. A folytatás sajnos a jegyzőkönyvből nem derül ki, viszont a videófelvétel szerint a kipattanó labda visszakerült hozzánk és Dani másodszor is megpróbálta a rövid oldalt. A kékek hálóőre ezt a kísérletet is hárította. Másodszor is nálunk maradt a labda. Fridrich Gábor ment be centerbe, mivel nem ez az eredeti posztja, Rompos Gilbert Márknak nem volt nehéz elnyomnia és a játékszert megszereznie. Az Alfa támadását is csak a videóból tudtuk rekonstruálni. Sipos Dávidhoz került a labda, aki kapás hátulról a hosszú sarkot vette célba. Jól helyezett löket volt, de gólt nem ért, mivel a felső sarok kapufájáról a medencén kívülre pattant a laszti. Visszaúszás közben Körösi Gergely megfogta Runtág Bélát (és nem Szóráth Szilárdot, mint ahogy a jegyzőkönyvben szerepel), jött is a megérdemelt kiállítás. Kapás szélen Fridrich Gábor maradt üresen és rossz szokása szerint a rövid sarkot választotta, annak ellenére, hogy a kapus ott állt és zárta a szöget, persze, hogy nem lett belőle semmi. A kipattanóra a vendégek kapusa, illetve tőlünk a Kelemen Peti-Demjén Ottó páros rajtolt. Veres kapus egy picivel előbb ért oda és szögletre ütötte a labdát. Sarokdobást követően Pocsai Ákos nem szerelt, mint ahogy a jegyzőkönyvben írták, hanem helyette Demjén Dani kapás hátulról lőtt egy csúnya fölét. Ebből három az egyes lefordulás következet, Sipos Dávid kipasszolta Demjén Danit és a létszámfölényes helyzetet Gurovits Nándor fejezte be 2 méterről, rosszkéz oldalon (6-11). Nem tartott sokáig a mi támadásunk, mert Sipos Dávid besegített a centerünk elé és labdát szerzett. Eközben Demjén Ottó középen kapura tört, hátrahagyva a mi térfelünkön Körösi Gergelyt. Persze, hogy megúszás lett belőle, a kék kettes megkapta elől a labdát, bejött vele 3 méterre a kaputól és egy lóba után növelte csapata előnyét (6-12). Megint szűk fél perc alatt kaptunk két elkerülhető gólt! 15 másodperc volt még hátra a negyedből, nem tudni miért, de 10-nél Kelemen Peti félpályáról egy mellét durrantott. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy az Alfa kettő az egyben leforduljon. Rompos Gilbert Márk kapta rosszkézen a passzt, lövését azonban TKL és a kapufa együttesen hárította.

A negyedik negyed elején ismét Demjén Ottó volt a gyorsabb a ráúszásnál, és ha már ő kezdte a támadásunkat, akkor ő is fejezte be, kapás szélről 4-5 méterről próbálkozott a rövidbe. A kékek kapusa védett és a kipattanó labda is hozzájuk került. Három a kettes lefordulás következett, aminek a végén Zsebők Viktor kapás szélen egy lövőcsel után a hosszú sarokba ejtett (6-13). Demjén Dani centerezett középkezdés után, lábbal szerette volna magához húzni a pontatlan centerpasszt, de az elrúgott labdát Veres kapus szedte össze. Zsebők Viktor kontrájának köszönhetően megint mi támadhattunk. Demjén Ottó hozta fel a labdát kapás oldalon, Krüzselyi Dániel a center mögül kirontott rá és elvette a labdát, a bírói síp néma maradt. Csordás Sebastian centerezett ekkor az Alfánál. Nenádov Miki nem bírt vele, rövid szünetre kiküldték a kötél mögé. Emberhátrányban Zsebők Viktor kapás szélről kicsit felkanyarodott középre és kilőtte a hosszú sarkot (6-14). Az előbb Csordás Sebastian csinált kiállítást, most viszont őt állították ki, amikor Demjén Dani kapás szélről a kapura akart törni és megforgatta őt. Dani ott maradt a kapás oldalon emberelőnyben. Megjárattuk a labdát, majd szélről bevágta a rövid sarokba (7-14). A folytatásban újra Körösi Gergely centerezett a kispestieknél. Egressy András sem tudta megállítani szabályos keretek között, ő is személy hibát kapott. Az emberhátrány 20 másodpercét kivédekeztük, viszont már egyenlő létszámnál mégis gólt kaptunk. Gábor András előző két góljából nem okultunk. Otthagytuk kapás hátul, ő pedig bevarrta a hosszú sarokba (7-15). Sajnos a másik kapunál labdát vesztettünk, amikor Bánfai Balázs betörésekor pontatlan passzt kapott. Gyors kapus kidobás és négy a hármas megúszás következett. Zsebők Viktor vitte végig egyedül a kapás szélen, már ő is lőhetett volna, de Viktor inkább levitte az alapvonali kötélig a labdát, majd feladta húzásra a középen érkező Körösinek, aki 1 méterről bevarrta (7-16), ezzel kialakítva a mérkőzés eddigi legnagyobb gólkülönbségét. A mérkőzésből hátralévő két és fél percre összekaptuk magunkat (vagy már az ellenfél engedett ki, nem tudni) és valamennyire sikerült kozmetikáznunk az eredményt. Igaz az első próbálkozásunk még nem úgy alakult, mint ahogy szerettük volna. Demjén Dani középen kapura tört, a védője mögötte volt, kapta a passzt hátulról, de sajnos a lövése kb. 4 méterről mellé ment. Jöhettek a vendégek. Somogyi Tamást is beküldte edzője. Kapás oldalon, kapta a játékszert és tüzelt, TKL hárított. Demjén Dani ismét eljátszotta a kapás szélről kapura török figurát, ezúttal Gábor András lett az áldozat, aki nem engedte, hogy Dani megforgassa. Gyorsan, még a rendezetlen védelem alatt sikerült kihasználni az emberelőnyt. Az elvégzett szabaddobást Bánfai Balázs visszaadta Daninak, ő pedig a rövid sarokba helyezte a harmadik gólját (8-16). Körösi Gergely középen, centerben lerázta magáról védőjét és a kapura fordulás után tüzelt, TKL megfogta a löketét. Szerencsés góllal tudtuk tovább csökkenteni a hátrányunkat. Egressy András úszott fel középen és 5 méteren lövésre szánta el magát. Pont abban a pillanatban ért oda a védője és lövés közben megütötte a kezét. Nekünk ez mondhatni tökéletes volt, mert a labdának fura íve lett és szépen átesett a kapus feje felett a hálóba (9-16). Az utolsó szűk egy percben sem unatkozhattunk. Dolnay Botond középről megeresztett pattogós, lapos löketét semlegesítette TKL. Időt kértünk a maradék 28 másodpercre. Bánfai Balázs ment be centerezni, majd a kapuval háttal csavart egy mellét. Szerencsére helyzetet nem tudott kialakítani ellenfelünk, mert TKL begyűjtötte a túl hosszúra sikeredett kapus kidobást. Azonnal indította az ellenfél kapujánál lévő Kelemen Petit, aki sajnos egy kicsit sokat várt a lövéssel, így a védője beérte és a menetközben eleresztett bombája már a kiemelkedő kapusban kötött ki.

A két gárda közötti egyosztálynyi különbség végül kijött a találkozón. A nagyarányú verség és az elkerülhető gólok ellenére mégis dicséret illeti a csapatot. Volt tartásunk azután is, hogy meghatározó játékosunk hamar kivált a mérkőzésből. Lőttünk szép gólokat és az előző fordulókhoz képest viszonylag jó százalékkal használtuk ki az emberelőnyös lehetőségeinket!

 

 

1427 VSE - Alfa SC Kispest 9-16

(2-4, 2-5, 2-3, 3-4)

 

1427 VSE: Tóth Kecskés László –Szilágyi Balázs 2, Demjén Ottó, Bánfai Balázs 2, Kelemen Péter, Szirányi Bence, Szóráth Szilárd Cserék: Egressy András 1, Runtág Béla, Nenádov Miklós 1, Demjén Dániel 3, Fridrich Gábor

 

Alfa SC Kispest: Veres Norbert – Körösi Gergely 3, Sipos Dávid 2, Somogyi Tamás, Csordás Sebastian 1, Kiss Balázs 1, Rompos Gilbert Márk Cserék: Gurovits Nándor 2, Zsebők Viktor 3, Pocsai Ákos, Gábor András 3, Angyal Donát, Krausz Ádám, Krüzselyi Dániel 1, Dolnay Botond

 

Emberelőny: 5/9 ill. 3/4

5 méteres: - ill. -

Labdaelhozás: 2-2

Módosítás dátuma: 2017. november 28. kedd, 09:17